Hosszú folyamat a fejlődés, melynek nem igazán szokott vége lenni.
Pár hete kaptam egy cikket az egyik szomszédtól, amely arról szólt, mennyire paradox a jellege a találmányoknak. Minden pozitív indíttatást ki lehet forgatni és fel lehet használni negatívan, akárcsak a dinamitot.
Szeritnem én is egy bizonyos fajta fejlődésen megyek keresztül, amely nem mindig könnyű. Most például döntéseket kell hoznom, amelyek majd nagyban befolyásolják a jövőmet. Akárcsak bármikor máskor.
Meg kell élni a nehézségeket ahhoz, hogy igazán tudjuk értékelni a szépséget. Egy ilyen időszak sivatagában bóklászok december vége óta, és bár a cél elérése egyszerűnek tűnik, mégsem az.
Persze, ha nyílt szemmel járunk, találunk kisebb oázisokat, amelyek éltető erővel segítenek tovább haladni.
Örülök, hogy egyre nyugodtabb vagyok néhány beszélgetés segítségével.
‘Maradunk mindig mozgásban, mint minden, mint az élet, mind Egy – mindegy, milyen szinten, nincs fizika, nincs idő – igazából nincs semmi sem, csak én vagyok és Te, lendülünk a semmiben.‘
Ez a kétszázadik bejegyzésem. Szép szám, ahhoz képest, hogy nem tudom mifelé haladnak ezek a sorok, és nincs konkrét terv mögötte. Ezt az alkalmat arra használom fel, hogy megosszak egy csodás írást. Van szerencsém egy ideje olvasni egy igazán szimpatikus blogot. Legyen szó politikáról, életről vagy éppen érzésekről, itt mindig kellemesen őszinte gondolatokkal találkozom.
Az idő szalad, és alig győzöm követni. Jó érzés igazán élni.
Alkalmanként szükség van felismerésekre, amelyek görbe tükröt tartva mutatják, milyen satnya helyzetben voltunk eddig. Ebből kaptam a héten többet is.
Hétfőn Á – val elmentünk anyához Kémesre. Kapott autót a cégtől ahol dolgozik, tesztelésre, így volt lehetőségünk keresztülszelni az országot egy nap kétszer. Megérkezve à család kutyája véres bundával és sebekkel gazdagodva állt szerényen elém.
Már kereken egy hónap telt el, mióta nem eszek húst. Nem hiányzik, és nehéz is megmagyarázni, de az a pillantás amit tőle kaptam, sok tényben megerősített. Mintha látta volna a lelkem. Kedvesen megsimogattam, és próbáltam adni neki egy kis nyugalmat az ölemben. Nagyon jól viselte, és miközben mélyen a szemeimbe nézett, hála és könnyek látszottak ott lenni. Nem véletlen, hogy hétfőn és nem vasárnap mentünk. Másnap megérkezett a jogosítványom, így már hivatalosan is tudok vezetni. Egy újabb mérföldkő.
Kedden délután voltam először az autókereskedést megnézni, ahova eligazoltam. Az első két napban világossá vált, hogy mi lesz itt a munkám. Kicsit, mint Szókratész Dannel, nekem is tanulnom kell, hogy igazán nyugodtan tudjak segíteni embereken. A második napon két svájci férfi és egy német nő vásárolt tőlünk egy Octaviat. Lassan kezdek beletanulni az autók világába, bár ez is csak olyan, mint a politika: Soha nem lehet eleget tudni bármilyen témáról van szó, így felesleges belemenni a részletekbe.
A legmeghatározóbb mégis az az élmény, hogy a héten Heti hetes válogatásokat néztem. Zseniális viccek, humor és független közéleti vitaprogram volt. Jól esett hallani azokat az értelmiségieket akik ott társalogtak a világ, és inkább Magyarország helyzetéről.
Tanulunk, mert tanulni kell. Közben folyamatosan jönnek a felismerések, hogy min is kellene javítani, és változtatni.
Így telik a hét. Néha magányosan, csalódva a saját magam elvárásai miatt, néha motiváltan, várva az új kihívásokat, néha pedig vágyakozva, a nyugalom után, amit jó néha megtalálni, de igazán csodás az volna, ha meg tudnám osztani.
A magyar nyelv felépítése és kifejezései számtalanszor okoznak örömet, sokszor a legváratlanabb pillanatokban.
Az elmúlt pár héten sok kérdésre adott válasz kezdett el mélyülni bennem. Gyerekkoromra emlékezem vissza pár élethelyzetben. Mennyire önfeledten tudtam szaladgálni keresztül a szántóföldeken, a kukoricásban és miként töltött el energiával a szabad levegő gyengéd simogatása, a napfény és az igazi életöröm, és végül de nem utolsó sorban az emberi kapcsolatok: a barátság, a szeretet és a boldog közös játék.
Akkor még rettenetes félelem töltött el a szobafogság és a magány hallatán. Szenvedve vártam a perceket ha véletlenül mégis bekövetkezett, hogy újra a természetben lehessek, ne pedig a világtól elzárva. Szerencsére szerető édesanyám soha nem zárt el ettől a világtól.
Aztán pedig itt vagyunk. Most és itt. Ez mindenkinek más, mégis mindenkinek ugyanaz: egy lehetőség a magunkkal való béke megtalálására. Ettől, valljuk be őszintén, sokan menekülünk, bár mindenki másképpen.
A telefon és az internet világa tökéletes lehetőség erre a menekülésre.
Kíváncsi vagyok ki, mikor zárta magát utoljára tudattalanul szobafogságba?
A reggel felettébb kellemesen indult. Tegnap délután megfeleltem a követelményeknek, így pár héten belül már nyugodtan, és törvényesen vezethetek majd autót. A nyugalom és tiszta elme ereje.
Ébredés után egy kellemes bevásárlókörútra indultunk A-val. Zöldségeket szereztünk a mai főzéshez, valamint a mindennapi élethez, utána pedig egy kávézóban beszélgettünk pár percet egy önszerveződő helyi férfi klubként (éppen egyetlen személy sem képviseltette magát a szebbik nem tagjai közül).
Hazaérve sem áll meg az élet. A költözés látható maradványai szépen, lassan tűnnek el, miközben Mozart violin concertot hallgatva takarítunk.
Tegnap este egy francia filmet is sikerült megnézni. Egyre jobban és jobban állok ezzel a nyelvvel is.
Az igazi harc, a békés harcosé. Nyugodtan élni tovább az életet, és minden pillanatban tudni szeretni. Eddig egészen jól megy.
Egy óra múlva lesz a forgalmi vizsgám, ami hosszú idő után az egyik legnagyobb felelősség számomra, amit vállaltam.
Nagyjából egy éven át tartó folyamat vége, amelyre kétségek nélkül gondolok egyetlen ok miatt.
Három perce fejeztem be A békés harcos útja című könyvet, már ha egyáltalán vége lett. A január 5-6-án lévő pránanadi tanfolyam, az út és a Most erősen formálja a lelkemet. Elkezdtem felébredni és felfogni, hogy mennyire más értékrend alapján kezdtem el gondolkozni ebben a hónapban. Eddig is pedzegettem a boldog élet titkát, a nyugalmat és a válaszokat a kérdésekre, de a körülöttünk lévő világ nyomás alatt, hiszem, hogy nem vagyok ezzel egyedül, de nem tudtam bízni magamban. Nem tudtam bízni másokban, ahogy az életben sem. Pedig az élet, úgy jó ahogy van, úgy gyönyörű, ahogy látjuk, csak észre kell vennünk.
Tegnap hazafelé sétálva a Wesselényi utcában egy üzletből egy fiatalos, de nálam éltesebb hölgy lépett ki egy hólapáttal a kezében, és kezdte el felkaparni, majd félresöpörni a jeget. Először reflexeim követve elsétáltam mellette, de az út túloldalán elgondolkoztam és valami arra késztetett, hogy odamenjek hozzá. Szerényen halkan tettem fel a kérdést, hogy esetleg segithetek – e neki, mivel nem sietek sehova, és egyébként is régen lapátoltam havat. Boldogan és meglepetten felnevetett pár pillanatnyi csodálkozás után, majd annyit mondott :
Tizenöt év. Ennyi idő alatt, még soha, senki nem kérdezte meg, hogy segíthet – e. – majd nyugodtan annyit tett mellé, hogy egy öregasszonynak is kell a mozgás. Ki vagyok én, hogy bárki véleményét kétségbe vonjam?
Talán ekkor sétáltam át a kapun, és fedeztem fel az igazi nyugalmat.
A boldogság bennünk van.
Most pedig elmegyek és vezetek egy jót. Remélhetőleg utána már egyedül is megtehetem majd ezt, egy papírral a kezemben.
Eltelt pár hét amióta nem kell időre mennem dolgozni, utazni, tenni. Ennek eredménye, hogy sokszor a gyenge elhatározásom minden reggel megbukott, amikor kinyomtam az ébresztőórám és ahelyett, hogy boldogan nekiindultam volna a napnak, egyszerűen visszafeküdtem aludni és keltem a nappal. Ez nem egy szerencsés hozzáállás, ha bárki kedvet kapna ehhez.
Ma reggel még a sötétben keltem fel. Nem könnyű, de jól esett. Csend van a lakásban. Meggyújtottam egy gyertyát, kicsit olvastam és gondolkoztam. Sok vizet ittam és feldaraboltam egy almát. Egészen szép reggeli napirend.
Több, mint egy éve ősszel, majdnem minden nap írtam. Ideje felvenni a szálakat, és folytatni ezt a szokást. Hogy miért?
Tegnap délután fényképeket keresgéltem az elmúlt két évből. Tudva lévő, hogy aki keres az talál. Én is találtam párat, amiken különböző kifejezései voltak az arcomnak. Magam is meglepődtem, vagy talán sokkot kaptam, mennyire beszédes egy tekintet. Mások testbeszédéről könnyű olvasni, de magunkat nehezebb. Mintha önző módon csuknánk be saját magunk könyvét, mondva Ha nem látjuk, úgysem fáj.
Néha talán megéri látni. Találtam egy képet a többi közül, nem magamról, de érdekes lehet :
Volt nekem egy éve egy selymes szürke sálam, melyet az egyik hideg estén neked adtam, hogy ne fázz meg. Mindig félválról vetted a magyar hideget, mondván, nálatok hóviharok szoktak lenni.
Azóta eltelt majdnem egy év, és én nem láttam a szürke sálam, ahogy téged sem. Azóta már egy másik kontinensen vagy. Örülök, hogy találkozhattunk, beszélgethettünk és a részei lehettünk egymás életének.
Remélem a sálam gyengéden simul hozzád, és szerényen de hűségesen szolgál a nagy hóviharokban.
Telnek a hónapok. Idestova egy éve, hogy először Portugáliában jártam. Akkor még minden biztosabb volt körülöttem: a munkahely, a teendők és a fagyos magány is. Ezért persze senki más nem volt felelős rajtam kívül. Talán azok a nagy hóviharok érkeztek el lelkemhez, amiről Te is meséltél halk, angyali hangodon.
Ma pedig itthon vagyok. Kecskeméten. A hétvégén beköltözött mellénk A. aki J. barátunkat fogja váltani, mert ő kollégiumban folytatja a karrierjét. A sok apró tárgy és A. kisugárzása felmelegíti a lakást. Néha olyan érzésem támad, hogy ha nem vigyázunk, még a végén otthonná fog válni ez a hely. Könnyen előfordulhat, és így egy lépéssel máris közelebb vagyunk a fagyos magány felszámolásához.
Január eleje óta tisztítás zajlódik le az életemben. Érdekes, hogy egy efféle folyamatot bárki, bármikor képes elindítani. December vége óta vagyok nyaraláson. Bárkivel találkozom, csak annyit felelek a szokásos Hogy vagy? Mit csinálsz mostanában? kérdésekre, hogy nyugdíjas heteimet élem. Van benne némi igazság, bár az általános reakció a megrökönyödés, és lázadás. Mintha én hamarabb ugrottam volna neki a desszertnek az asztalnál, mert úgy döntöttem, most azt kívánom. A következő kijelentést talán most kezdem én is pedzegetni: Azért jó magyar szokáshoz híven, ebédnél mindig a levessel kezdünk, (ami legyen sós, mert az édes levesek egyfajta érzéki csalódást okoznak talán nem csak az én jászsági lelkemnek, de minden vidéken) utána költjük el a főételt, amely jobbára szintén sós, bár jómagam is szeretem például a csatnit. Amikor mindezzel végeztünk, akkor esik igazán jól a megérdemelt zserbó, somlói vagy bármilyen csoda amellyel könnyen és boldogan tesszük fel az I – re a pontot.
Most írom le először, hogy kezdek egy hónap olvasás, főzés, takarítás, úszás és kávézóba járás után (ezek számomra mind édesek) ráébredni, hogy egy kicsit becsömörlöttem. Ha őszinte akarok lenni magammal, még csak éppen most ittam ki a levesem alját, és tűnődve, mint aki semmit sem ért, hárítom a feleősséget a főétellel szemben.
Talán az őszinte válasz az volna, hogy semmit nem csinálok, bár szerintem ez sem volna igaz. Az igazság mindig valahol középen húzódik, tapasztalataim szerint soha nem a szélsőségekben.
Egy éve december végén sikerült értékelni, és elmenni egy vállalkozói találkozóra, ahol célokról esett szó, és meg tudtuk határozni, hogy mit szeretnénk elérni.
Eltelt egy év. Még nem vettem elő a tavalyi listám arról, hogy miket is tűztem ki, viszont az utolsó hetekben biztosan nagy lépéseket tettem ennek irányába. Befektetésekben gazdag évem volt, ami azt jelenti, hogy hosszú távú célokért léptem. A francia tudásom még nem tökéletes, ellenben néztem filmeket, és beszélgettem barátokkal. Ma pedig elküldtem egy jelentkezést egy tanfolyamra.
Ma eljöttem M. barátommal Budapestre a ‘Mi lenne ha’ konferenciára, ahol fiatal előadók tartottak fejlesztő célú beszélgetéseket, amik előre viszik a gondolkodó embereket. Hasonlóan az önismeretre épül, bár sokat kell ülni. Akár talán én is tudnék egy ilyen beszélgetést tartani. Mégsem teszem még.
Sokszor feledkezünk meg mindazon tudásról amivel már rendelkezünk. A mai napon ezen tudás egy részének felélénkítésével foglalkozunk.
Reggel zavaros gondolatok mellett kotorásztam elő a gondolatokat az elmém zugaiból. Nem tegnap volt, hogy reggel szántam rá magam az írásra, így talán ezzel a rövid, s kelletlenül szerény pokróccal tudom takargatni magam, ha nem érthető, miért összefüggéstelen pár sor.
A címben rejlő mondatot kaptam útravalónak. Balázstól a kedd esti koncertfilm után.
T minusz harmadik nap. Szombat este letörlöm magam a legnagyobb közösségi médiáról, amely a sötétségben nyugodtan hátradőlve hagyja, és feltehetően élvezi, hogy társadalmakat, emberi kapcsolatokat tipor a porban. Talán néha én is úgy éreztem, hogy tiporva voltam, ha nem is csak a média által. Mindenesetre szeretnék haladni anélkül, hogy saját magam tartanám vissza. Élni kellene egy keveset, és úgy érzem, ez kezdésnek nem rossz.
Ma ki kellett kapcsolnom a a premium előfizetésem, így mostantól lesznek reklámok ezen az oldalon is, bármennyire nem akarok hozzájárulni ehhez.
Nem használtam ki eléggé jól, amit kicsit bánok, miközben hálával is fogadom el a tényt: ember vagyok.
Ma nap közben tovább fontolgattam azt a gondolatot, amely a kedd esti koncert alatt vált világossá: lépnem kell. Élnem kell, és nem alvajáróként.
Holnap délután fel fogok mondani az új cégnél, ahol csupa jó-szándékú munkatársat kaptam, a munka maga mégis lélekölő.
Ez van most. Kaptam egy ajándékot, amely segít szembemenni az árral. A világgal nem szeretnék, mert az tele van csodával. Inkább a szürkeség ellen.
Előre csak előre…
This morning I was stumbling around in my mind to find the most thoughts to wright. It did not happen yesterday that I took the time and effort to enjoy and note down anything in my blog. This is the only excuse, I have if anyone understands and sees the illogical way of thinking between those lines.
The title is the sentence I got from Szabó Balázs after his concert on Tuesday (check out Szabó Balázs bandája).
T minus third day. I am going to delete my Facebook profile on Saturday, which in my opinion calmly lets the world fall apart in the dark, and I assume also enjoys to destroy societies, human relations. I may have been destroyed by media sometimes. Anyway, I just wish to go on my way without holding myself back. We have to live life well, and I think it is a good start.
Today, I had to turn off the premium subscription I had, so from now on, there are going to be advertisements until I can pay for it again, even though I hate the principle of useless advertisements. I haven’t used the premium features enough, which I regret a bit, but on the other hand, I have to accept the fact, I am only a human as well.
Today I considered more, what became clear on Tuesday night during the concert: I have to move. I want to live and not as a sleepwalker.
Tomorrow afternoon, I am going to resign at the new company, where I have met lots of nice people, but the job is still soul stealer.
This is it now. I have received a present, that helps me to go into the waves. I would not wish to go against the World as that is full of wonders, though against the greyness.
Az élmények özönvízként árasztanak el, és fürdetnek meg az élet örömeinek áradatában.
Rómában vagyunk M. barátommal. Nem is akárhol, egy egyszerű szállón, hanem a Pápai Magyar Intézet épületében kaptunk a rektor vendégszobájában helyet. Ezek címek, amelyek szépek, címek amelyeket időbe telik megérdemelni.
Az olasz nyelv szépsége, a testbeszéd szabadsága inspirálóan hat az egyszerű bezárt magyar lélekre.
Tegnap elsétáltunk a Nem Katolikus Római Temetőbe, ahol megtaláltuk Keats és Shelley sírját is. Nyugalom áradt a kertből.
Délután bejártuk a híresebb turista látványosságokat, mégis a legmegnyugtatóbb és idillel átszőtt hangulata egy külvárosi térnek volt, ahol római gyerekek, igazi olaszok élték a hétköznapjaikat.
A harmadik napon már mi is kezdjük átvenni a város ritmusát. Tudniillik itt az ember bárhogyan tesz bármit, nem követ el nagy hibát, amíg ritmusban marad. Van egyfajta egyensúly az emberekben. A közlekedésben lévő járművek betartják a KRESZ – t de mégis másként vezetnek. Egyfajta kölcsönös bizalom, amellyel segítik egymás életét az emberek. Persze ha valaki többet vesz, mint amennyit ad, tehát megsérti ezt a nemes társadalmi normát, azt Isten segítse meg a rárótt bírság elviselésében.
Este elmentünk egy étterembe T. Atyával, M-al és S-el. Előbbi és utóbbi személy folyékonyan, szépen beszélik a helyi nyelvet. Ahogyan magyarról olaszra váltottak, úgy vetkőzték le egyszerű magyar gesztusaikat is. A pincérek csodás munkát végeztek. Amint beértünk nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket, a lefoglalt asztal készen várt minket. Kétféle fehér bort izleltünk meg, a finom halvacsora mellé. Kifogástalan volt, úgy ahogy a tiramisu is, és megbabonázó volt látni, ahogy a főpincér minden nőt arconcsókol, minden férfival melegen kezet ráz, sőt az igazán közeli barátokat meg is öleli, csókolja.
It is a calm Thursday night. I was supposed to be home by this time already, however the bus from Visegrád had a bit of delay so I got the chance to wait in Budapest 2 hours more for my next train. More than lovely.
The training for mentors was more than great. Learning is really important, as well as getting to know new structures and frames.
Also could meet many incredible volunteers and I can hope, I helped them understand what they went through so far and give them the feeling that someone is always there if they need.
At the meantime it is already 23.45. Already in Nagykőrös.
One of the several forms of success I realized, is that I travel and make effort to help people and make the world a better place.
I cannot even remember when did I write in English for the last time. See Hungarian below.
Today is a good day.
I slept long, as I usually do these days. Working overnight is really exhausting. Smaller tasks like going to the shop, which are perfectly easy during the day, are actually impossible with night shifts.
I have been working at night since the 1st May for the first time in my life. In exchange of having less social interaction, I get paid really well. Though, money is not giving fulfillment. Sometimes I feel ashamed how easily do I get paid, simply because of kicking and destroying my daily routine. Literally, that is how it feels to work for an international company. The workload is not that huge. Contrariwise, I have pure 5-6 hours per night to spend in front of a computer.
What can one do in that much time?
– Watching series is one possibility. After finishing a few of them, like The Crown, Sherlock, Friends, Au service de la France, Marseille, there is not really a lot to see. – It is also learning, but not enough. Improving my French knowledge is also something of a useful activity. Actually on a long run, it is going to pay good, I suppose.
– Reading is also an effective way of spending time. “The power of habit” has been in my bag for weeks, and finally I am almost ready with it.
Still after a month spent without really seeing the Sun, or going to swim after a chill workday is difficult. The more I talk to people, even about working, mostly there is complaining and pity, that working is actually a bad part of life that we have to suffer through. I want to show a bit of light. It is not true.
Life can be amazing. Now it is almost 2 am and I am watching motivational videos. It is so easy to feel love, be enthusiastic and be proud of each other. People still tend to forget it, just like I do sometimes.
However check this video out:
It is simply amazing, how we have a lack of conversation every single day. I just want to make everybody sure, just like Jake did:
You are not alone.
Sometimes I feel like, being lonely and powerless is normal. It is not. There are always people around us that help.
Being hopeless is sad. There are days, when I look into a mirror, and start thinking about the time I did that the last time. It is nice to eventually see the person that looks back.
All the posts I normally write in Hungarian, are trying to represent the fact that there should be fight against racism, depression and hopeless. Luckily I have the fortunate situation of speaking several languages, so I can see further than the ones:
You know the people that you have in your life. No matter how good of a day you are having, they will bring you down, or no matter how bad of a day you are having, they will bring you even lower. You know what I am talking about.
I want to let you know, who read this. There are people speaking the same language. Speaking the same body- and love language. There are people that are not like them. Choose them wisely around yourself.
On Thursday morning, I saw a man on the train on the way to Kecskemét from work, and he was really deep in his thoughts. I asked him with a friendly voice:
Is everything okay?
I received an aggressive question:
Yes, why? Does it look like anything is not okay?
Could not really understand the person. Though gave him a smile after leaving.
What are we looking for?
I am looking for a circle of people that can work together. Stress, aggression and hopelessness is something to fight against. Because a smile of a sad person, and honest love can rule the world, and help overcome negativity and depression.
Let’s live a beautiful life. Let’s make a beautiful life.
A mai egy jó nap.
Sokáig aludtam, mint ahogy ezekben a napokban teszem. Éjszaka dolgozni több, mint kimerítő. Kisebb feladatok, mint például elmenni a boltba, napközben teljesen egyszerűek, habár ilyenkor szinte lehetetlen küldetés.
Május elseje óta dolgozom éjszaka, életemben először. Azért cserébe, hogy nincs társasági életem, nagyon jól meg vagyok fizetve. Mégis, a pénz nem ad elégedettséget. Néha szégyenlem magam, mennyire könnyen keresem, találom, nyerem a pénzt egyszerűen azért, mert felrúgom és tönkreteszem a napi rutinom. Ezekben a napokban ilyen érzés egy nemzetközi cégnek dolgozni. A munkamennyiség egyáltalán nem sok. Éppen ellenkezőleg, minden este van 5-6 órám, amit tisztán egy számítógép előtt saját magammal tudok tölteni.
De mit is lehet tenni ennyi szabad, mégis kötött idővel:
– Sorozatok megtekintése egy lehetőség. Pár érdekesebb végeztével, mint például a Korona, Sherlock, Jóbarátok, Franciaország szolgálatában, Marseille, nem sok érdekesség marad a megtekintésre.
– Szintén tanulás, de nem elég. A francia nyelvtudásom fejlesztése is egy nagyon hasznos tevékenység. Hosszútávon biztosan hasznos lesz.
– Nem utolsósorban pedig olvasni az egyik legjobb tevékenység. “A szokás hatalma” című könyv hetekig feküdt a táskámban, arra várva, hogy felüssem, és elkezdjük a közös utazásunk.
Egy hónap elteltével, ami alatt nem láttam sokat a Napot, és nem voltam úszni egy fárasztó munkanap után, látom, hogy az éjszakázás valóban nem könnyű. Minél többet beszélgetek emberekkel, annál többször hallok panaszkodást és sajnálkozást arról, hogy a munka az élet egy rossz része, amin keresztül kell szenvedni.
Szeretnék egy kis fényt láttatni az alagút végén. Ez nem így van.
Csak az első videót kell megnézni Jake Tyler-től.
Hihetetlen hogyan maradunk értékes beszélgetések nélkül nap, mint nap. Szeretnék, ahogyan Jake is, én is megnyugtatni mindenkit:
Nem vagy egyedül.
Néha úgy érzem, magányosnak és erőtlennek lenni normális. Nem az, Mindig vannak emberek körülöttünk akik szeretnek.
Reménytelennek érezni magunk nehéz. Vannak napok, amikor belenézünk a tükörbe, és elkezdünk gondolkozni, hogy mikor is néztünk bele a szemébe annak, aki visszanéz. Néha jól esik látni is őt.
Minden bejegyzésem amit általában írok arról szeretne szólni, hogy kell küzdeni a rasszizmus, depresszió és reménytelenség ellen. Szerencsés vagyok, mert beszélek más nyelveket, így Nick Vujicic videóját is értem. (A második az angol részben) – Hogyan lépjünk túl a reménytelenségen. Ő is azt mondja, hogy:
Tudod, mindig vannak azok az emberek az életünkben, akik attól függetlenül, milyen csodás napod volt, a padlóra küldenek. Attól függetlenül mennyire a padlón érzed magad, még lentebb nyomnak. Tudod miről beszélek.
Szeretnélek megnyugtatni téged, aki ezt olvasod. Vannak emberek akik ugyanazt a nyelvet beszélik, mint te. Test, és szeretetnyelvet. Vannak emberek, akik nem küldenek padlóra. Válaszd meg őket bölcsen magad köré.
Csütörtök reggel beült mellém egy üzletembernek tűnő férfi a vonaton, haza Kecskemét felé. Nagyon mélyen a gondolataiba volt merülve, és amikor megkérdeztem tőle:
Minden rendben?
Egy aggresszív választ kaptam vissza:
Igen, miért? Úgy nézek ki, mintha valami nem lenne rendben?
Nem igazán értettem meg őt, mégis egy meleg mosollyal köszöntem el tőle.
Mit keresünk?
Én tudom, hogy egy olyan Kör-t, ahol emberek tudnak együtt dolgozni. Stressz, aggresszió és reménytelenség valami, ami ellen harcolni kell. Egy szomorú ember önfeledt mosolya, és az őszinte szeretet tudja uralni a világot, és tud segíteni abban, hogy túllépjünk a negativitáson és depresszión.
Éljünk gyönyörű életet. Tegyük együtt gyönöyrűvé az életet.
Tegnap este nem mentem el barantázni. Több kérdés volt amik előnyt élveztek ezzel szemben. Nem akartam, hogy beleférjen az időmbe, pedig kell a mozgás.
Érdekesség, hogy hetek óta izgat annak a lehetősége, hogy magyar nyelvet taníthassak, és ahogy Petőfi is megírta már:
“Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!”
Pár napja volt szerencsém találkozni a vonaton egy nagyon tiszteletre méltó, számomra kedves személlyel I-nal. Ő maga keveset, de annál velősebben, méltósággal és nyugalommal beszél. Ha kicsit sudárabb, talán magasabb lenne, merném Deák Ferenchez hasonlítani, mivelhogy utóbbi személyről is hasonlókat lehet olvasni Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona naplójában. Lehetne sokat beszélni arról, hogy miért szép a mi találkozásunk, két őszinte lélek találkozása, de ez talán nem volna érdekes másoknak. Annyi elég, hogy a szemében égő tűz, mint egy gleccser mögött élő mozgás nem látszik lankadni hosszú évek után sem. Emlékeztet Antonióra, bár nekik fogalmuk sincs erről.
A téma pedig, amiről órákat tudtunk eddig minden reggel társalogni a magyar és minden más idegen nyelv volt. Szinte igazolás és ajándék minden perc amit beszélgetéssel töltöttünk, mert ezek mind motiválnak arra, hogy igenis tanulni, és igenis folytatni kell ezt a rögös úton való túrát. Pontosan, hogyan fogalmaznám meg, mire is gondolok? Kosztolányi írta:
Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs.
Rengeteg tapasztalatot osztott meg egyes szavaival, hiszen ő diplomatákat tanít magyar nyelvre. Be kell vallani sokat segített abban, hogy megértsem magam is. Bár ebben valójában nekem van sok tennivalóm.
Tél van, hószakadás.
Belül tenni akarás,
és tavasz.
A szünet teszi még értékesebbé azokat a pillanatokat amikor ő maga nincs jelen. Amikor jelen van, mindenki gondolkozik, hogy mi hiányzik, ha pedig nincs jelen, senki nem gondol rá. Egy bizonyos pontig.
Nem lehet szünet nélkül élni, tanulni,tenni. Talán semmit sem lehet szünet nélkül.
Hosszú szünetet hagytam és gondolkoztam. Olyan volt ez a február, mint egy hatalmas hullám, aminek bátran nekivág a surfdesk-án állva az ember, aztán hirtelen elveszti az irányítást.
Elmerül. A víz alatt, ahol egy pillanatra megszűnik minden. Nincs más, csak a szorító nyomás, a tüdő mely követel, a víz, mely átölel és elnyel valamint jobb esetben egy Napsugár mely még ebben a nehézségben is Mosolyra fakaszt.
A víz alatt jártam és elvesztem. Sodródtam.
Hosszú beszélgetések és reggelik közösen. Valami ilyesmit szeretnék és jó volna ha nem egyedül kellene hozzá megterítenem. Persze, az még jobb, ha Veled lehetne, az igazán a Csillag lenne amelyen megérné landolni, még ha a holdat is célozza az ember. Aggódni nem kell, eszembe sem jutna mellé disznót vágni, sőt, sok-sok zöldséget tennék az asztalra.
Mozogni kell. Ez egy törvény, mert amig hullámzott, én nem mozogtam, és ez látszik is rajtam. Csak az élet hulláma sodrott arra, amerre akart.
Stabilitás. Erre szeretném hinni, hogy törekszem. Már csak három hét, és stabil lakásban leszek – leszünk.
Tánc. A tánc fontos. Táncházban jártam, de nem táncoltam, csak csodáltam a táncot. Tegnap végre elmentem újra. Egy óra alatt felületesen be kellett hozni sok óra anyagát. Kihívás van benne, nem könnyű. Ettől is szép.
Ma barantázni megyek. Ott sem jártam hosszú idő óta.
Fejlődni kell. Testben, lélekben, szellemben. Különben az idő csak telik.
A la recherche du temps perdu- Hetek óta érzem, hogy vonz a könyv.
Pénteken beszélgettünk P-vel. Jó volt, sokan hallgatták. Egy ifjúsági bálon konferáltunk. A harmadikon. Örülök, hogy van nekem.
Többet kellene mosolyogni az embereknek. Többet kellene szeretni is, es biztos.
Napok hetek zuhognak tovafolyva
Nem kél a múlt
S a szerelem se újra
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
Csak szállj le éj az óra üt
Csak szállj idő én várok itt
Nem vagyok a Mirabeau híd alatt, de várni, sokat várok. Most ezt kell megtanulnom.
Mióta visszajöttünk Portugáliából nem sikerült megtalálni a ritmust. Egy kicsit elvesztem. Ennek az oka csakis saját magam vagyok, mert elfelejtettem hálát adni reggelente, hogy mennyi csoda vesz körül.
Majdnem három hete a húgom velem lakik. Éppen a kollégiumra várunk, de így, hogy velem lakik is teljesen jól érezzük magunkat. Talán még nem volt ennyire jó kapcsolatunk eddig, mint most.
Csak szállj le éj az óra üt
Csak szállj idő én várok itt
Több olyan esemény is van, ami miatt várok. Tegnap véglegesítettem a jelentkezésem à Kecskeméti egyetemen Pénzügy és számvitel szakára, és most várom, hogy elkezdjek majd tanulni.
Március 4-én fogok vizsgázni KRESZ – ből. Erre is várni kell.
Nyár elejéig el akarok innen költözni, mert nagy a nyomás rajtam. Lehet, hogy csak kicsit meg kellene nyitni a palackot, mint ahogy a Made in Hungáriában is meg van említve, hogy az erjedő must ne robbantsa azt szét. Lehet, hogy csak segítenem kellene magamon, és közölnöm, hogy én így ezt már nem.
Várok arra, hogy valakivel meg tudjam osztani az érzelmeimet. Július óta volt időm rájuk találni. Meglepve látom a világot körülöttem. Annyi kedves ember, annyi remény és annyi tévút, amelyet ezek az emberek követnek, holmi csalfa vak remény miatt.
Múlt héten pihentem és itthon voltam. Pazaroltam időt videójátékkal, de mellette énekeltem és hegedűltem is. Szemmel látható, füllel hallható a fejlődésem. Én legalábbis így gondolom, és a húgom is ebben erősít meg.
Tegnap este feküdtem le először 10 óra előtt két hét után, és hatalmas különbség így felkelni reggel 5.30-kor.
Voltam a héten Resti Kornél koncerten is. Ez mindig kellemes. Ők is megénekelték, hogy
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
Franciául is tanulgatok minden nap. Nem viszem túlzásba, de tanulom.
Jóbarátokat is nézek sokat, és tanakodom, hogy valóban lehet – e az embernek egy baráti köre, akikkel ennyire jól érzi magát.
Tanakodom azon, hogy vajon többet kellene – e használnom a közösségi médiát, hogy láthatóbb és ismertebb legyen a tény, hogy néha néha milyen közegekben képviselem az országot, és annak fiataljait. Ellenben az élet, nem egy online felületen játszódik, nem oda kell kiírni, ha az ember szíve megtelik búval, ahogy azt sem ha tele van jóval.
Két napja Bolyai Öregdiákok találkozója volt, ahol csak bizonyos emberek jelentek meg. Valahogy nem tudtam sajnálni, hogy a szomszéd két szobából nem jöttek el, és ahogy azt sem, hogy csak az évfolyamunkról alig néhányan jöttek el. Öröm volt látni pár mosolygó arcot.
Öröm volt látni, ahogy a volt tanárok mosolyogni tudtak őszintén elégedettséggel, ahogy látták, mivé is érett az a sok gyümölcs melynek fáját hóban, fagyban őrizték, még ha az ő szívük sokszor fázott is közben.
Arra a felismerésre kellett jönnöm, hogy a társadalom legnagyobb része nem szeret lélegezni.
Felkelünk hétfő reggel és veszünk egy nagy levegőt. Visszafekszünk még egy percre, amiből lesz egy óra. Késésben vagyunk. Rohanunk. A levegőt visszatartva.
Még egy kicsit, és itt a hétvége.
Még egy kicsit és majd jó lesz. Közben kiabál minden kép, minden ‘my story’ minden #insta, hogy NÉZZÉTEK ÉN MÁR MÁSFÉL ÉVE NEM LÉLEGZEM.
És erre általában büszkék vagyunk.
Igaz ez Magyarországra, úgy ahogy Olaszországra, Portugáliára vagy Lengyelországra.
Talán ez a jelen kor népbetegsége.
Mi van akkor, ha én nem akarok beteg lenni?
Még egy kicsit, nem olyan rossz ez. Elvégre, csak nem szabad levegőt venni, de közben annyiszor mutogathatom, hogy minden csodás, hogy mit számít ez?
Még egy kicsit, már szerda. Lassan péntek és akkor végre egy kicsit lehet.
I am not in Budapest, but enjoy Kecskemét and the love of its people. I had breakfast with a few of them, K, T. À. and R., which gave a huge motivation about how to go further on the way even though I did not speak at all. The more I read and see, the more I can enjoy the silence.
I have to wait for my time to speak.
After that I went to Eleven, where I have not been in the past year. Nice conversation with I. about the processes on all walks of life.
From noon I had an appointment for massage, that gave me so much strength. It hurt, on several points of my body, but for a reason.
I got confirmation about the way to go. The mind is already on its way, but my body needs more yoga and more vegetables and fruit.
Everybody needs more fruit and happiness from health.
09.53. One would think that life is so slow, and it happens with me as well especially on Thursdays, that I am bit more lazy, I tend to stay in bed longer, just like today, but I suppose that is when my body has the time to rebel a bit against the system that we use. Waking up 5.40 every other morning is a bit tiring.
However, around 10 o clock it would be a bit too early to to call today a day, though I have my plans for it, but this time it is the previous two days that I mean.
Tuesday went super cool. I had lunch with O. After giving a lot, and not having enough feedback I got a bit tired, and it is always a pleasure to speak with him and see the bright side of life for a moment. Tuesday went super also because I bought 2 big A/2 paper and a few markers, and with F. we did make the goals and plans for 2018.
If you have never grabbed a marker before and done it, you can do it anytime. I am not going to use any adjective to describe how it feels to see all your goals next to each other.
One picture about the beginning.
Wednesday passed also as fast as a lightning. Going to Budapest, working until 2.30, then doing some test for the driving license and having a nice walk in Budapest with T. The little we know how amazing goals do people around us have.
Walking back kind of next to the river side, in the rain, saw the Parliament, which is really fascinating with all the lights, but at the same time it is controversial to feel and know what kind of decisions are made there.
On the small street next to Jászai Mari tér, had 15 minutes more until I met N. a friend of mine, and went into an antique shop.
Check out the photos about all the hidden ‘treasures’ they had there.
The person working there tried to convince me that this violin was genuine Stradivari. Let’s just say We cannot know. It was really nice to play on it a few notes though.
Also having met N, we had a nice bubble te(?) or how it is called which was an experience to have. I did not indicate whether a good or a bad one. Just stick to that.
Walking through the city and going to a Baranta training in Budapest is surely special. Never before did I have a long rode in my hands, which made it a bit difficult to use them, but surely one strongly useful skill to have. Of course it still has to improve a lot.
Catching the train back to Kecskemét, and being a bit lazy I just watched 3 episodes of Friends. I am a fan, and just cannot stop that.
Getting of the train there was M and his friend, and we decided to have something to eat as i was really hungry, and they were thirsty for a beer. Also had a nice conversation with the lady working there.
Being home late after 23.00 is not a goal to do, as normally I sleep this time but after talking with P. as well for an hour at least, could not help that I woke up at 9.25
Already have my list together for today and tomorrow as well.
Just an old music that I have not listened for a while:
Ülni egy székben, ülni a vonaton, ülni egy képernyő előtt és várni, jobb esetben tenni azért, hogy jobb legyen.
Ültem némán emberek előtt fűszálat görgetve a kezemben, miközben a gondolataim erdejéből nem engedtem sokat láttatni.
Életem ezen évében sokat kellett állnom. Állnom emberek előtt, hogy ők tudjanak előttem fűszálat görgetve ülni, gondolataik erdejét takargatva előttem.
Láttam erdőket, láttam mezőket,
Láttam vihart, láttam felhőket,
Álltam esőben, álltam napsütésben,
Mosoly nélkül a Nap sem ragyog szépen
Gondolkodj ember, küzdj és bízva bízzál.
Szeretném átvinni a Szerelmet, de fáj a fogam,
Szeretném ha lángoszlopot követve lehetnék másoknak lángoszlopa.
Vágyom rá, hogy nyugalmat árasztva, Lehessek másnak omegaként az alfa.
21.03
Közben még mindig KöKin áll a vonat, amiben ülök. Általában ilyenkor már majdnem Kecskeméten vagyok.
Most hallgatom a kiabálást à tűzijátékokat, és à hangzavart, miközben senki nem mond semmit.
Csend. Inkább hallgatás az. Neked sem jó ? Nekem sem. Akkor jó, várjunk és hallgassunk.
A néma dzsinn nem akar eltűnni torkomról.
vajon többet kellene beszélnem?
Ik ben vaak onderweg, maar ik ben hier als je zoekt
Als ik ‘s avonds thuis kom
Vraag je: ‘ alles goed’?
Gaat okay met jou maar met de wereld even niet.
Wees serious mij lief, morgen komt het goed.
21.15. A vonat elindul
Minden pillanat a jelenben, a hátralevő jövő első pontja.
Life is beauty, life is hard 