Life goes on

Az elmúlt  hetekben nem írtam és nem is gondolkodtam sokat az életről, egyszerűen csak éltem. Kétségtelenül megvannak az előnyei  annak, hogy boldog az ember. Mi is történt  az elmúlt másfél hónapban? 

Belgiumból hazafelé tartva egy nagyon kedves és  őszintén figyelmes férfi mellé  kerültem  akiről  kiderült, hogy szintén  magyar. A helyzet eléggé  komikus sikerült.  Fél óra  hallgatás  után  Charleroi reptere felé tartva éppen telefonált.  Október 4-én éppen aktuális téma a szavazás,  amiről  ő  tömören  annyit mondott: “Hát igen…. Most meg volt ez a drága közvéleménykutatás. ” Ebben a pillanatban nem tudtam nem nevetni és megjegyezni “Valóban!” 

Mindez után igen egyszerűen  kezdtünk  társalogni.  Nagyon érdekes témákat súrolva. Nagyon szépen  megköszöntem a fuvart és hogy este, 11-kor segített, sőt másnap  még Kecskemétig is együtt  mentünk. 

Hat nap Magyarországon.  Az elmúlt 7 hónapban  ennyi volt az átlag amit megengedett magamnak,igy tehát logikus hogy 10-én összepakolva már indultam is Litvániába egy ifjúsági cserére.  Hat ország 40ember és No hate speech mozgalom.  Nagyon sokat tanultunk mind,  és  nagyon érdekes  személyekkel  találkoztam, merem állítani  barátkoztam össze.  (:

Nagyon köszönöm Gábornak a sok beszélgetést, remélem továbbra is fogom tudni olvasni a cikkeit a Közel-Keletről.  

És  most itthon vagyok.  Tegnapelőtt  értem haza. Részt vettem egy sütögetős délutánon, vettem egy telefont, tegnap ott voltam a Nemzeti Ifjúsági Tanács konferenciáján, ami felettébb érdekes is volt néha. 

Este pedig egy ifjúsági szállón voltam két ismerősömmel, akik csodásak.  Itt pedig újra tudtam használni azt a tudást mait felhalmoztam, és nagyon jól esett átváltani Hollandia úgy hogy valaki értette  is. 

Budapest pedig tud szép lenni is. Erre ma reggel rá kellett jönnöm.

Éljen a magyar szabadság.  Október 23. Boldog vagyok hogy nem kell hazudnunk éjjel hazudnunk nappal, ahogy Örkénynek kellett. 

Advertisements

Ötlettelen

Jelenleg az vagyok. Meg boldog, meg kétségbeesett, meg kiábrándult, meg leginkább bizakodó.

Hosszú kihagyás után újra írok. Ez pedig nagyon jót tesz.

Az elmúlt hónapban voltam egy heret otthon. Nem volt ugyanaz. Szomorú voltam a magyar valósággal, annak ellenére, hogy fel voltam rá készülve valamennyire, és mégsem. Az összes gyűlölködő plakát, az összes szomorú ember és a tudatlanság.

Egy srác este 11-kor leszólítva mondhatni kicsalt tőlem 2000 forintot, amikor jegyet akartam venni Pesten a tömegközlekedésre a reptérre visszafelé Belgiumba. Szomorú voltam és sajnáltam, hogy ide kell lesüllyednie, és éreztem, hogy az az elégedett mosoly az arcán nem jelent jót. Remélem legalább egy jót evett belőle és nem elszívta.

Belgiumban jó volt újra naponta három nyelven beszélni. Talán ez az egyik tehetségem, hiszem nem az egyetlen. Jó volt találkozni rengeteg értelmiségi emberrel, sok ölelést kapni, sok tapsot. Élveztem minden csoporttal a csapatépítést, és sokat adtam nekik, igaz időközben csak az én szívem kezd kicsit elhidegülni. Ez Belgium vagy legalábbis ennek a cégnek ahol dolgoztam a hatása.

— És mindeközben, ahogy írok kapok egy képet ami boldoggabbá varázsol. Nem szűnik meg az a tűz soha sem, csak kicsit alább hagy. (:

Most hétfő hajnal van, és kedd este repülök haza. Már várom, biztosan szép lesz, igyekszem hogy széppé tegyem.
Aztán Litvánia és szabadság. Leginkább szabad vagyok mostanában, kérdés hogy ez mennyire jó.

Szeretnék zenét tanulni újra. Nagyon szeretem a zenét és a táncot. Nem tudom miért foglalkozom ezzel. (: